Információ:
Nihil ducius quam omnia scire
"Művészet nélkül csonka a valóság" - mondotta Kosztolányi Dezső.
De mi is az a valóság? Friedrich Schiller értekezésében kifejtette, hogy két világ létezik - a vágyott világ, azaz az ideál, illetve a valós világ, azaz a reál. Mondani sem kell, a valóság, a reál az a világ, ami tőlünk viszonylag kevésbé függ, hiszen alárendeltje a természeti törvényeknek, más emberek döntésének és személyiségének, a vagyonnak, a tanultságnak. Ezzel szemben az ideál, a vágyott világ az az állapot, ahol nincs érvényben a társadalmi helyzet hátráltatása, a viszonzatlanság. Az ideál az, ahol rivaldafényt kap a mi superegonk, az a személyiségünk, amik mindig is lenni szerettünk volna, olyan környezetben élünk, ahol mindig is szerettünk volna és olyan emberek szeretnek minket, akik szeretetére mindig is vágytunk.
Legfőképpen a sors határozza meg, a két világ között, a reál és az ideál között mekkora a távolság. Vannak, akiknek élete idillikus, s a két világ egybe esik. De akadnak, kiknek az élete elégikus, s a két világ sosem találkozhat. Őközülük, az ő tragikus érzelemvilágukból születnek meg az írók, a költők, a művészek, így már nyugodt szívvel definiálhatjuk a művészet szavunkat is. A művészet - s esetünkben kiváltképp az irodalom - egy hidat jelent a két világ, a reál és az ideál között, amely alatt szörnyű szakadék tátong. Híd nélkül, irodalom nélkül a művész sosem tehetné az ideált reállá, ám a művészettel, még ha a hamis álmok kapuján átsétálva is, de megteheti.
| |
|
|
|
Krúdy, Rezsán, és a szállodák2017.08.25. 16:30, sarnyaivivi
Krúdy Gyula a tízes években házas ember volt, három gyerekkel, de több időt töltött vendéglőkben, kávéházakban és hmm... örömtanyákon, mint otthon. Amikor a Vörös postakocsiért nagyobb honoráriumot kapott, a körúti Royal szállóban bérelt lakosztályt. Itt ismerte meg a nála idősebb nagyvilági dámát, Várady Reginát, Rezsánt, a szállodaigazgató feleségét. Szerelmi viszonyuk (Krúdyné asszony és minden bizonnyal Várady úr tudomásával) évekig tartott, amíg ki nem tört a botrány. Krúdy meglátogatta Váradyékat siófoki villájukban, ahol beleszeretett Rezsán 16 éves lányába, Zsuzsába. Három évig távolról csodálta a lányt, végül 1918 nyarán szerelmet vallott neki, majd annak rendje és módja szerint megszöktette. Rezsán, úgyis mint anya és megcsalt szerető egy személyben, a vasútállomáson kapta el őket. A lányt hazarángatták, elzárták 40 éves gavallérja elől, de néhány hónap múlva újra megszökött, s beköltözött Krúdy margitszigeti szállodai szobájába. Hamarosan megszületett a lányuk, s a nagyszülői szerep kibékítette Váradyékat is. Krúdy elvált, elvette az akkor már 21 éves Zsuzsát, és boldogan éltek … néhány hónapig. Aztán jöttek megint a kávéházak, vendéglők és szállodák...
Forrás: Nyáry Krisztián
| |
|
|