ERATO - MŰVÉSZET NÉLKÜL CSONKA A VALÓSÁG

  

 Információ:

Nihil ducius quam omnia scire

 

 

"Művészet nélkül csonka a valóság" - mondotta Kosztolányi Dezső. 
De mi is az a valóság? Friedrich Schiller értekezésében kifejtette, hogy két világ létezik - a vágyott világ, azaz az ideál, illetve a valós világ, azaz a reál. Mondani sem kell, a valóság, a reál az a világ, ami tőlünk viszonylag kevésbé függ, hiszen alárendeltje a természeti törvényeknek, más emberek döntésének és személyiségének, a vagyonnak, a tanultságnak. Ezzel szemben az ideál, a vágyott világ az az állapot, ahol nincs érvényben a társadalmi helyzet hátráltatása, a viszonzatlanság. Az ideál az, ahol rivaldafényt kap a mi superegonk, az a személyiségünk, amik mindig is lenni szerettünk volna, olyan környezetben élünk, ahol mindig is szerettünk volna és olyan emberek szeretnek minket, akik szeretetére mindig is vágytunk.
Legfőképpen a sors határozza meg, a két világ között, a reál és az ideál között mekkora a távolság. Vannak, akiknek élete idillikus, s a két világ egybe esik. De akadnak, kiknek az élete elégikus, s a két világ sosem találkozhat. Őközülük, az ő tragikus érzelemvilágukból születnek meg az írók, a költők, a művészek, így már nyugodt szívvel definiálhatjuk a művészet szavunkat is. A művészet - s esetünkben kiváltképp az irodalom - egy hidat jelent a két világ, a reál és az ideál között, amely alatt szörnyű szakadék tátong. Híd nélkül, irodalom nélkül a művész sosem tehetné az ideált reállá, ám a művészettel, még ha a hamis álmok kapuján átsétálva is, de megteheti. 

 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 
 

 

 

Immortales

Cicero: Scipio álma

2021.05.21. 16:15, sarnyaivivi
De rei publica VI

„Deum te igitur scito esse, si quidem est deus, qui viget, qui sentit, qui meminit, qui providet, qui tam regit et moderatur et movet id corpus, cui praepositus est, quam hunc mundum ille princeps deus, et ut mundum ex quadam parte mortalem ipse deus aeternus, sic fragile corpus animus sempiternus movet.”

 

„Tudd meg, hogy magad is isten vagy, ha valóban az az isten, aki él, érez, aki emlékezik és előre lát, aki ugyanúgy igazgatja, kormányozza és mozgatja saját testét, amelynek urává lett, mint a legfőbb isten ezt a világot, és ahogy az örökkévaló isten is részben mulandó világot tart mozgásban, ugyanúgy a halhatatlan lélek is esendő testet.”

Havasi László for.

Petrarca: Africa

2020.10.27. 00:26, sarnyaivivi
,,In finem, quamvis ruinosa, dierum
vivet et extremum veniet tua Roma sub evum
cum mundo peritura suo"
 
,,És bármennyire is omladozik, a legvégső napokig élni fog, és amikor a te Rómád elérkezik az utolsó pillanathoz, a világával együtt fog elpusztulni."
 

Petronius: Satyricon

2020.03.28. 23:20, sarnyaivivi

Grandis et, ut ita dicam, pudica oratio non est maculosa nec turgida, sed naturali pulchritudine exsurgit.

A nagy és – úgymond – erkölcsös beszéd nem tarkabarka és nem duzzadó, hanem természetes szépségétől magasodik fel.

 

Michael Ende: A végtelen történet

2019.02.24. 19:59, sarnyaivivi

"– Azt szeretném tudni – mormolta maga elé –, mi is van egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen betűk vannak benne, melyeket papírra nyomtattak, de mégis – valaminek kell még lennie benne, mert ha kinyitom, egyszerre előttem áll egy egész történet. Személyek bukkannak fel, akiket még nem ismerek, mindenféle kalandok, tettek és harcok fordulnak elő – és néha tengeri viharok játszódnak le, vagy az ember idegen országokat és városokat lát. Ez mind benne van ugyanis valahogyan a könyvekben. El kell olvasni, hogy átélhessük, ez világos. De belül mindez már előre megvan. Szeretném tudni. hogyan."

Longos: Daphnis és Chloé

2018.12.26. 23:59, sarnyaivivi

"Hiszen nincs s nem is lesz ember a világon, aki a szerelmet elkerülhetné, amíg csak lesz szépség, és szemünk, hogy lássuk."

Hésiodos: Istenek születése

2018.11.18. 23:32, sarnyaivivi

"Szánkon tarka hazugság, mind a valóra hasonlít,
tudjuk zengeni mégis a színigazat, ha akarjuk!"

E.T.A. Hoffmann - A homokember

2018.08.27. 00:45, sarnyaivivi
"Nagy botorság azt hinni, hogy az ember önmagának köszönheti, amit a művészetben vagy a tudományban alkot; hiszen az az elragadtatás, amely az alkotáshoz elengedhetetlenül szükséges, nem az emberből magából fakad, hanem valami rajtunk kívül álló, felsőbbrendű szellem hatásából."

Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót!

2018.08.27. 00:31, sarnyaivivi
"Másokkal csak úgy tudok együtt élni, ha saját lelkiismeretem tiszta. Egyetlen dolog van, amiben sose dönthet többségi vélemény, és ez az egyén lelkiismerete."

Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót!

2018.08.27. 00:30, sarnyaivivi
"Vannak, akiket annyira gyötör, mi lesz velük másvilágon, hogy nem tanulnak meg a földön élni."

Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót!

2018.08.27. 00:28, sarnyaivivi
"Csak akkor érthetünk meg igazán valakit, ha az ő helyzetébe képzeljük magunkat."

E.T.A. Hoffmann - A homokember

2018.08.27. 00:24, sarnyaivivi
"...amit a költő tud, az végső soron csak annyi, mintha vaksi tükörben elmosódó képét adná a valóságnak."

Szerb Antal: Utas és holdvilág

2018.02.03. 11:55, sarnyaivivi
"Utunk irányát magunkban hordjuk, és magunkban égnek az örök, sorsjelző csillagok."

Szerb Antal: Utas és Holdvilág

2018.01.26. 08:58, sarnyaivivi

"A szerelemhez távolság kell, hogy a szerelmesek azon keresztül közeledhessenek egymáshoz. A közeledés persze csak illuzórikus, mert a szerelem valójában eltávolít. A szerelem polaritás - a két szerelmes a világ két ellenkező töltésű pólusa..."

Ottlik Géza: Iskola a határon

2017.12.23. 00:46, sarnyaivivi

"Mert ezek nem légvárak voltak, hanem bevehetetlen, szilárd erődítmények. Csak nem mindig tudja az ember: jönnek rövidebb-hosszabb rössz időközök: nem lehet mindig tudni: de aztán visszatalál az ember: mindig vissza lehet vonulni a rendíthetetlen falak közé, hegyeinkbe." 

Petronius: Satyricon

2017.10.13. 19:16, sarnyaivivi

"...a tehetség édestestvére a nyomorúság."

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!