 Információ:
Nihil ducius quam omnia scire
"Művészet nélkül csonka a valóság" - mondotta Kosztolányi Dezső.
De mi is az a valóság? Friedrich Schiller értekezésében kifejtette, hogy két világ létezik - a vágyott világ, azaz az ideál, illetve a valós világ, azaz a reál. Mondani sem kell, a valóság, a reál az a világ, ami tőlünk viszonylag kevésbé függ, hiszen alárendeltje a természeti törvényeknek, más emberek döntésének és személyiségének, a vagyonnak, a tanultságnak. Ezzel szemben az ideál, a vágyott világ az az állapot, ahol nincs érvényben a társadalmi helyzet hátráltatása, a viszonzatlanság. Az ideál az, ahol rivaldafényt kap a mi superegonk, az a személyiségünk, amik mindig is lenni szerettünk volna, olyan környezetben élünk, ahol mindig is szerettünk volna és olyan emberek szeretnek minket, akik szeretetére mindig is vágytunk.
Legfőképpen a sors határozza meg, a két világ között, a reál és az ideál között mekkora a távolság. Vannak, akiknek élete idillikus, s a két világ egybe esik. De akadnak, kiknek az élete elégikus, s a két világ sosem találkozhat. Őközülük, az ő tragikus érzelemvilágukból születnek meg az írók, a költők, a művészek, így már nyugodt szívvel definiálhatjuk a művészet szavunkat is. A művészet - s esetünkben kiváltképp az irodalom - egy hidat jelent a két világ, a reál és az ideál között, amely alatt szörnyű szakadék tátong. Híd nélkül, irodalom nélkül a művész sosem tehetné az ideált reállá, ám a művészettel, még ha a hamis álmok kapuján átsétálva is, de megteheti.
| | |
|
|
|
John Keats - Óda egy csalogányhoz2017.05.12. 16:24, sarnyaivivi
Szivem fáj s minden ízem zsibbatag
Mint kinek torkát bús bürök telé,7
Vagy tompa kéjű ópium-patak,
S már lelke lankad Léthe-part felé, -
Nem boldogságod telje fáj nekem,
De önnön szívem csordúlt terhe fáj
Dalodtól, könnyű szárnyú kis dryád,
Ki bükkös berkeken
Lengsz s visszazengi a hűs, zöld homály
Telt kortyú, lenge, hő melódiád!
Oh még egy kortyot! mint hűs pincemély
Aggott borát, melyben - óh drága nedv, -
Zöld tájak fénye s virágíze él,
Provánszi dal, tánc s napsütötte kedv!
Egy kelyhet! - melyben délszak lángja forr,
Vagy mit a Múzsák szent patakja tölt
Rózsás habbal s a gyöngyszélű pohár
Öble setét bibor,
Hogy míg iszom, tűnjék a lomha föld
S szálljak veled, hol erdők árnya vár!
Szálljunk tova, csak el! feledni mind,
Mit lombok mélyén nem láttál soha,
A jajt, a lázat mind a ferde kínt,
Mit nyögve vált itt bús szívek soka,
Hol béna főkön hűs, gyér haj busong,
Hol ifjak vázként dőlnek sírba le,
Hol már eszmélni is keserűség
S ólmos szemhéju gond
S hol elborúl a szépség friss szeme,
Vagy benne egyre új vágy pokla ég.
Csak el! rejtekhelyedre lengni el!
Már nem Bacchus s a párducos fogat,
De a költészet szent szárnya emel,
Míg tompa elmém csügged s elakad, -
Im itt vagyok! - űl már az éj szelid
Trónján a szűz Hold s dús csillagcsokor
Tündéri rajban körbefürtözné, -
De e mély árnyba itt
Az égről halk fényt csak a szél sodor
Mohás útvesztők s vak zöld lomb közé.
Csak el! rejtekhelyedre lengni el!
Már nem Bacchus s a párducos fogat,
De a költészet szent szárnya emel,
Míg tompa elmém csügged s elakad, -
Im itt vagyok! - űl már az éj szelid
Trónján a szűz Hold s dús csillagcsokor
Tündéri rajban körbefürtözné, -
De e mély árnyba itt
Az égről halk fényt csak a szél sodor
Mohás útvesztők s vak zöld lomb közé.
Merőn figyellek, - oh sok bús időn
Szeretgettem már a szelíd Halált,
S hívtam, dudolva és becézgetőn,
Vinné halk lelkem békült légen át, -
De most, most volna a legédesebb
Elmúlni, kín nélkül, ez éjjelen,
Míg lelked a dal omló ütemén
Rajongva tépdesed!
Oh zengj még! s légy, ha már süket fülem
Hiú hant lesz, magasztos gyászzeném!
Te nem halálra lettél és irigy
Idő rád nem tipor, örök madár!
Éji dalod mondhatlan rég sir igy:
Hány császár s bús bohóc hallotta már!
Óh épp ez a dal járta át talán
A Rúth szivét, állván az idegen
Rozs közt, mikor síró honvágya fájt!
S mély vizek nyílt falán,
Az örvénylő óceán-üvegen
Talán e hang tár tűnt tündéri tájt!
Tűnt tündértáj! - harangként kong e szó
S tőled magamhoz visszaüzve zúg,
Ég áldjon! - hajh, az ábránd rossz csaló,
S híres tündérhatalma mind hazúg,
Ég áldjon, ég! - az égő, lenge dalt
A szomszéd rétek s halk folyó felett
Csend hűti már s ott túl a halmokon
A mély völgyekbe halt...
Mi volt ez? - éji ábránd? képzelet?
Oh tűnt zene, zengtél? vagy álmodom?
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Információ:
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés